Egyedi póló rendelése a tengerimalacimádóknak

Egy közös hobbi, egy szeretett érdeklődési kör bármilyen embereket össze tud hozni. Itt most nem arra gondolok természetesen, hogy a kocsmában a söntés mellett remekül megfér a kiégett bróker és a fáradt melós is, hanem arról, hogy például az állattartás mennyire különböző személyiségeket tud mégis közösséggé kovácsolni. Természetesen ebben az esetben a tengerimalacokról beszélek, és a klubról, aminek tagja vagyok. Ezek az imádni való kis visnyogó szőrgombócok olyan emberek szívét is képesek megmelengetni, akikről egyébként nem is feltételeznéd! Van egy tagunk, egy igen marcona motoros külsejű férfi, akitől még az időt sem merném megkérdezni az utcán, de ha a kis kucukról van szó, máris kiderül, hogy a kemény külső csak a látszat. Az összetartozásunk kifejezésének egy idő után más módját is ki szerettük volna próbálni, nem csak a közös csetfalon, így jött szóba, hogy miért is nem csináltatunk egységes pólókat? Mennyire jó lenne néha találkozókat tartani, és akkor viselni? A LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítő műhelyet is ennek kapcsán ajánlotta az egyik tagunk, és végül nem véletlenül mellettük döntöttünk!

LOLmarkt.hu - Egyedi póló

Egy beszélgetés kapcsán merült fel, hogy csomó másik klub is csináltat magának egyedi egyen-pólókat, és hát miért ne alapon úgy döntöttünk, hogy nekünk sem keletkezik belőle kárunk, ha belevágunk. Végül több verzió is született, hogy milyen mintával kellene ellátni, de szerencsére az egyik tagunk elég jól rajzol, úgyhogy a megbeszéltek alapján el tudott készíteni egy nagyon jó látványtervet. Na igen, de felmerült az is, hogy hol és mennyiért tudjuk majd megcsináltatni? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségben készülnek el, illetve, hogy el kell-e menni érte valahova az ország túlsó végébe. Több ötlet is felmerült a pólókészítéssel kapcsolatban, ám a több jelölt közül végül a LOLmarkt.hu – Egyedi póló gyártó lett a nyertes, mivel náluk nem elég, hogy elképesztően sok saját minta is van, de emellett még a saját tervek alapján készült pólók nyomtatását is vállalják. Az pedig végképp mellettük szólt, hogy saját grafikus csapatuk van, akik mindenben a megrendelő segítségére tudnak lenni.

Elég volt elküldeni nekik a látványtervet, megbeszélni velük a részleteket, és már pontosan tudták is, hogy mire van szükségünk. Látszik, hogy rettentő profik, hiszen mintha csak beleláttak volna a fejünkbe, úgy dolgoztak. Közben abban is sikerült megegyezni, hogy milyen legyen a póló alapszíne, és ami mindenkinek megfelel, úgyhogy amint elkészült a végleges verzió, már adtuk is le a megrendelést adott számú darabra. Nem kellett nagyon sokat várnunk, hihetetlenül gyorsan elkészültek, és nem sokkal később a futár meg is hozta a csomagot. Már csak annyi volt hátra, hogy összegyűljünk, és mindenki megkapja a maga egyedi pólóját. Minden klubtag végtelenül elégedett volt vele, tökéletes munkát végeztek. A minta szép lett és éles, nem mosódott el, nem lett homályos, a színek is mind a helyükön voltak. Szóval nagy volt az öröm, és eztán már a ruhánkon is büszkén hirdetjük, melyik klubnak is vagyunk a tagjai!