Állatorvoshoz kellett volna vinnem a tengerimalacot, de defektes lett a kocsi

Volt már veled olyan, hogy minden, ami elromolhatott egyszerre romlott el? Vagy, hogy egyik balszerencse ért a másik után? Ha igen, akkor azt hiszem át tudod érezni a múlt hetemet.

Minden azzal kezdődött, hogy a gyerekek tengerimalaca, Rozsda, elkezdett tüsszögni, ami meglehetősen szokatlan egy tengerimalactól. Felhívtuk az orvost, és ugyan azt mondta, hogy valószínűleg nem súlyos, de mindenképpen vigyük be a rendelőbe egy vizsgálatra.

Ez kedden történt, aznap már nem tudtam elvinni, mert a rendelő negyed órán belül bezárt. Persze a gyerekek egész este idegeskedek, nehogy valami komoly baja legyen Rozsdának. Megnyugtattam őket, hogy másnap az első dolgom lesz, hogy elviszem őt az orvoshoz, mielőtt munkába mennék, ám akkor ért a következő „hideg zuhany”, amikor a garázsból kiállva a kerék egy különös hang és egy hatalmas rángás kíséretében leeresztett. A kocsiból kiszállva idegesen tapasztaltam, hogy a szemközt dolgozó munkások szanaszét hagyták a hulladékot és egy hegyesebb törmelék darab totális defektet okozott. Az egy dolog, hogy elkéstem a munkából, de a tengerimalacunknak még egy napot át kellett tüsszögnie, mert kocsi híján nem tudtam eljutni vele az állatorvoshoz.

Kissé idegesen mentem be a busszal a munkahelyemre, és végig azon járt az agyam, hogy fogok most egy új abroncsot keríteni, de a kollégám, Zsolt megnyugtatott, hogy azt akár házhoz is rendelhetem. A Gumidiszkont, mint mondta már másnap ki tudja nekem szállítani a cserekereket, ha még délelőtt leadom a rendelést. Ez megnyugtatóan hangzott, az pedig még inkább, hogy a kiszállítás díja se vészes, mindössze 1690 forint abroncsonként.

A szünetben meg is néztük a webáruházat, amelynek főoldalán nagy szürke betűkkel az alábbi szöveg fogadott: Gumidiszkont autógumi kereső – gumiabroncs akár másnapi kiszállítással

Gyorsan végig pörgettem az oldalt, ami telis tele volt információkkal, és hasznos tanácsokkal az abroncs kiválasztásának módjával és a cserével kapcsolatban. Még különböző bejegyzéseket is találtam, amik azoknak szóltak, akik szeretnének igazán elmerülni a gumiabroncsok világában.

Előtte azonban ott volt felsorolva számtalan abroncs típus, és én egy kicsit megszeppenve görgettem lefelé közöttük, mert fogalmam se volt milyen kell a kocsinkhoz, hiszen mindig a férjem szokta intézni a gumicserét, de ő most üzleti úton volt, így ez a feladat rám hárult. Szerencsére Zsolt felvilágosított, hogy az oldalon van egy keresési lehetőség, ahol a kocsi típusát beírva az oldal megjeleníti a hozzá való méreteket és típusokat. Ezen túl a találatokat arra is le lehet szűkíteni, hogy személygépkocsira, teherautóra vagy például motorra keresek e gumit. Ez igen nagy segítség volt, mert mint később olvastam, a cég körülbelül 30 ezer féle gumiabroncsot árul. Miután ezt sikerült elintézni és megtaláltam a mi kocsinkhoz megfelelőt, meg kellett bizonyosodjak róla, hogy van a raktáron, hiszen ha nincs, akkor több napot is várnom kell rá. Zsolt, aki már jártas volt az oldalról való rendelésben elmondta, hogy ha be tudom tenni a kosárba a terméket, akkor az van készleten, ha pedig ez nem lehetséges, mert nem jelenik meg a termék mellett a kosár gomb, akkor a legjobb, ha kitöltöm az ajánlatkérő kérdéssort, és majd a cég értesít, ha tudok rendelni. Szerencsére az általam kiválasztott abroncs volt készleten, így meg tudtam rendelni, méghozzá házhoz szállítással. A Gumidiszkont az ország egész területére szállít, többnyire 1-2 munkanapon belül. Ez alól kivétel a tavaszi és őszi főszezon. Még jó, hogy nem hétvége előtt történt mindez, mert szombaton nem tudnak kiszállítani.

Mielőtt rámentem volna a rendelésre, megkérdeztem Zsoltot biztos-e benne, hogy jó ötlet netről rendelni egy autógumit, elvégre is, mi van, ha hibás a termék? De megnyugtatott, hogy egyrészt átvételkor úgyis le tudom ellenőrizni az abroncsot, másrészt a termékekre mind garancia, mind pedig pénzvisszaigénylési lehetőség van, amennyiben mégis elállnánk a vásárlástól. Ezen felül az is a cég mellett szól, hogy nagyjából 19 éve vannak a piacon, és a vásárlói vélemények is igen pozitívak. Nem beszélve arról, hogy az árak is sokkal kedvezőbbek, mint a legtöbb helyen. Ő maga is számtalanszor rendelt már tőlük, ráadásul bármilyen kérdésem van az ügyfélszolgálat szívesen segít. Fizetni pedig ráér utólag a futárnak, így ha nem lennék megelégedve a termékkel, nem vagyok köteles átvenni.

Így már sikerült meggyőznie arról, hogy nem kell tartanom a vásárlástól, és végül minden simán ment. Ha téged is a legrosszabbkor érne a defekt, akkor irány a Gumidiszkont autógumi kereső – gumiabroncs akár másnapi kiszállítással!