Neked volt/van tengerimalacod?

Amikor kicsi voltam, volt egy tengerimalacom. Foltosnak hívtuk, mert olyan volt, mint egy kis tehén, csupa foltokkal. Barna, fekete, fehér, szürke színű bundája volt, apró kis fülei, mini lábai és olyan cuki, vinnyogó hangja, amikor éhes volt. Mindig enni akart, mindig azon nevettem, hogy egy ilyen kis lénybe hogyan férhetne annyi kaja, mint amennyiért állandóan vinnyog.

Attól függetlenül, hogy kis állatka, nagyon sok törődést igényel. Nem szabad túletetni, hiába kérne állandóan. Oda kell figyelni arra is, hogy elegendő folyadékot kapjon és a mi állatorvosunk akkor azt mondta, hogy néha száraz kenyeret vagy magokat is adjunk neki, amivel koptathatja a fogacskáit, hiszen ez is fontos. A karmait is vágni kell, mi ezt inkább orvosra bíztuk, mert nagyon nagy gáz lehet belőle, ha nem jól van levágva.

Amikor nagyon nagy forróság volt nyáron, akkor néha megfürdettük a mosdókagylóban langyos vízzel, nagyon élvezte. Fontos itt is, hogy sosem szabad hideg vagy éppenséggel meleg vizet használni, mert egyiktől megfázhat, másik meg megégetheti a bőrét. Ugyanúgy működik a dolog, mint az embereknél. Csak az állatka nem tud szólni, ha valami baja van, maximum ugrál vagy hangokat ad ki. De az se mindig egyértelmű.

És még tudnám sorolni, emlékszem, akkortájt volt az első asztali számítógépünk és anyukám elkezdte használni, a munkahelyén is kellett, szóval viszonylag értett hozzá. És megtalált az interneten egy tengerimalacos csoportot, ahol a kis állatkákról volt szó és a tartásukról. És onnan ő egy csomó mindent megtudott, így mindig mindenre tudta a választ. Nagyon aranyos volt az anyukám, imádta a kis Foltost, emlékszem, nagyon sírt, amikor elpusztult. De hát ez az élet rendje. Reméljük, hogy azért jól érezte magát nálunk.